Létavértes – KKHSZ megyei felnőtt

Az elmúlt héten a felnőtt csapat Létavértesen találkozott a hazai csapattal.

Kapusi Krisztián:

Az elmúlt évek bajnokcsapat ellen, nagyon határozottan lépett pályára a csapatom, ezzel sikerült meglepni a jó erőkből álló hazai gárdát, a meccs bő háromnegyedében méltó ellenfelei voltunk az ellenfélnek, de a végére sajnos nagyobb különbség lett a két csapat között.

Újfaluban az U12-es lányok!

A hétvégi fordulóról Hornyák Lajos vezetőedző számol be:

Az U12-ben Berettyóujfaluban játszottunk két mérkőzést a hétvégén. Az első mérkőzésen a hazai csapat ellen nem okozott gondot a nagy gólkülönbségu győzelem, a második mérkőzésen a viszonylag szoros első felido után a második félidőre teljesen elfogytunk és sima vereséget szenvedtünk! Sajnos az átlövő és irányító posztra egyelőre négy játékos tud megfelelő teljesítményt nyújtani és ha közülük kiesik vakaki ( ami most megtörtént ) nagyon nehez helyzetbe kerülünk! A védekezésünk viszont nagyon örömeteli módon fejlődik ( ez a maximális küzdeni akarasunkat dicséri amire hosszútávon építhetünk )! KKHSZ- Berettyóújfalu 26:6 , KKHSZ- Kalmár DSE 9:22

Nyitóforduló az U14-es bajnokságban

Az elmúlt hétvégi fordulóról, Németné Bana Anikó vezetőedző számolt be:

Az u14 es csapatunk is végre mérkőzést játszhatott a hétvégén. Fél év kihagyás után Létavértes és a Debreceni Sportcentrum ellenfelei lehettünk,Karcagon. A csapatunk teljesen átalakult a hosszú kihagyás után, voltak távozó és új érkező játékosok is. Jelenleg 3 teljesen új kislány ismerkedik a kézilabda rejtelmeivel, illetve a mezőny játékosaink közül pedig kettő kapus szerepben bontogatja szárnyait. Összességében megvagyok elégedve a lányokkal, szépen helytálltak a nagyobb rutinnal rendelkező csapatok ellen. Kitartóak voltak. Kár,hogy a meccsek utolsó 10 percében ébredtünk, későn eszméltünk. A mérkőzéseken kijöttek a hiányosságok, viszont voltak szép támadásainak, parádés védéseink a kapuban. Hosszú út áll a csapat előtt, de szorgalomból és akaratból nincs hiány.
Létavértes-KKHSZ 12:14
KKHSZ-Debreceni Sportcentrum 17:27