Évadzáró edzőtábor

A Kézilabda Klub Hajdúszoboszló több korosztályos csapata is edzőtáborozáson vett részt Balatonszemesen 2021. június 21-26 között, így méltóképpen zárhatták ezt a “nem hétköznapi” időszakot.

Az edzőtáborban a napi 2 edzésen tovább mélyíthették a lányok a kézilabda tudásukat, de szerencsére jutott idő a szabadidős programokra is, mint például a állatkert látogatás, Veszprém Aréna csarnoktúra, a keszthelyi Festetics Kastély megismerése,  hajókirándulás Tihanyba, és természetesen a strandolás sem maradhatott  a programokból.

Ezeknek a táboroknak óriási a közösségkovácsoló hatása, ezért megosztunk néhány élménybeszámolót a résztvevő lányoktól:

Kiss Krisztina /U14/
Én nagyon élveztem a tábor minden egyes percét, nem gondoltam volna hogy még a kisebbekkel is jóban leszünk.. Én személy szerint odáig meg vissza voltam minden programért, főleg az állatkertért, meg az Arénáért🥰
Köszönöm ezt az egy hetet hogy Anikó nénivel és a csapattal tölthettem, örök emlék marad számomra!

Forgó Viktória /U14/
Nagyon tetszett a tábor, mert nemcsak több tapasztalatot, hanem új barátokat is szerezhettem. A programok is nagyon jók voltak, főleg a Veszprém Aréna, illetve amikor Tihanyba mentünk. A parthoz szintén rengeteg új élmény fűz, és Herold (a hal) megmentésével is felejthetetlen közös emlékek születtek.

 

Gönczi Hanna /U12/
A balatonszemesi kézilabdatábor legjobb emlékeim között marad. Szuper volt azokkal a csapattársaimmal lenni akikkel egész évben edzem . A legjobban a veszprémi aréna tetszett szeretnék egyszer ott játszani. A tábor minden pillanata jò volt. Köszönöm a lehetőséget jövőre is szeretnék menni.

Kócsó Viven/U10/
Az edzések izzasztóak, de szórakoztatóak voltak, szuper volt a Balatonban játszani és fürödni a csapattal.
Nagyon élveztem a programokat, mert olyan helyekre is elmentünk, ahol eddig nem voltam, örülök, hogy egy ilyen élményekben gazdag táborban voltam, egy ilyen SZUPER csapattal.

A tábor élményeiről beszéljenek a képek is. HAJRÁ KKHSZ!