Újból a pályán bizonyíthattak a legkisebbek!

Az aktuális forduló történéseiről Szűcs Sarolta edző számolt be:

Vasárnap ismét Kisiskolás versenyt rendeztek Hajdúnánáson U8, U9 korosztályokban. Ez már a második alkalom volt, hogy versenyhelyzetben ismét megmérettettük magunkat és összemértük tudásunkat más csapatokkal. A Lányok izgatottan várták az újabb versenyt. Mivel márciusban már az első versenyünkön túl voltunk, így az izgalom csak fokozódott, vajon milyen lesz a mostani verseny, milyen csapatokkal tudják összemérni tudásukat, felkészültségüket. Ez adott a Lányoknak egy kis pluszt.

Az U8-as korosztályban Balkány és Létavértes csapataival találkoztunk és tudásunknak megfelelően nyertük meg ezeket a mérkőzéseket.

U9-es korosztály pedig Hajdúnánás és Téglás csapataival mérték össze tudásukat. Hajdúnánás elleni játékban érződött már egy kis bizonytalanság, mivel korosztályon belül csapatunk fiatalabb játékosokkal lépett pályára ellenben az ellenféllel, ahol már a korosztály idősebb tagjai vonultak a pályára. A játékunk ennek tükrében bizonytalanabb volt, de felvettük a ritmust és tudásunknak megfelelő játékkal veszítettük el a mérkőzést. A Téglás csapata nem bizonyult nehéznek, sikerrel végződött a játék.

Büszke vagyok a Lányokra, mert tudásuknak megfelelő játékkal bizonyították, hogy jó úton haladunk. A hibáinkat javítjuk, fejlődünk tovább. A verseny 4 mérkőzéséből az egyenleg 3 nyert és 1 vesztett meccs lett a végeredmény, de ebben a korcsoportban még a játék élvezete, a játék megszerettetése a cél és nem az eredmény. A versenyhelyzet, a játék és a szabályok elsajátítása a legfontosabb és ezt a Lányok teljes mértékben élvezték. Elfáradtak, hiszen egész délutánra elhúzódott a verseny. Májusban még egy újabb verseny vár ránk, de már csak az U9 korosztályban.

Végül a Csapat:

Bujdosó Dóra, Gál Enikő, Hegyesi Flóra, Virág Hanga, Boruzs Lia, Szilágyi Izabella, Szabó Dóra, Szabó Zselyke, Dobi Ajsa és Harmati Hanna, aki sajnos most betegség miatt nem tudott velünk ott lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük