Újból tavasz van!

A tavasz az év egyik legszebb, és legpozitívabb töltettel rendelkező évszaka az évnek, a téli álmából felébred a természet, és újra indul az élet növényeknél, az állatoknál, az embereknél, és természetesen a kézilabdásoknál is. Ennek a jegyében Egyesületünk ifjúsági csapatának is fel kellett ébrednie a szunyókálásból január utolsó napján, picit talán korábban a kelleténél, de az őszről elhalsztott mérkőzéseknek el kellett kezdeni a pótlását.

A fentiek fényében a csoport egyik legerősebb csapata, a Borsodi Sport Club érkezett vendégsébe Ifjúsági csapatunkhoz. A mérkőzés bővelkedett szép megoldásokban, a résztvevő játékosok mindent megtettek annak érdekében, hogy önbizalommal telve tudjanak visszagondolni a mérkőzésen történtekre.

Kapusi Krisztián vezetőedző értékelése:

Nehéz időszak áll a lányok mögött, mert nem elegendő, hogy újoncként szerepeltek a korosztályban,  sajnos nem sikerült jól az őszi szezon, és még  a vírushelyzetben bevezetett korlátozások is tetézték a problémákat.  Az utolsó mérkőzés óta eltelt időszakban kissé megfogyatkozott a csapat, néhányan a kézilabda pályafutásuk szüneteltetése mellett döntöttek, de a többiek a legnehezebb napokon is igyekeztek helytállni az edzéseken.

A mérkőzésről elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy sajnos ez egy kegyetlen világ, mivel mindig mindent eredményekben, sikerekben mérnek, és az aki rátekint az eredményre, csak annyit abszolválhat, hogy sima vendég siker. Én gratulálni szeretnék a lányoknak, mivel aki jelen volt láthatta, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül, mind egyénileg, mind csapatban. Én csak annyit kértem, hogy élvezzék a játékot, mert végül is minden játék alapja a szórakozás, illetve figyeljenek oda arra, hogy nem csak egyedül vannak a pályán, bízzanak egymásba, és próbálják ne egyénenként, hanem csapatban leküzdeni az akadályokat. Köszönöm, sikerült megmutatni, hogy az út amin járunk az jó irányba vezet.

Ifjúsági III. osztály D. csoport.

KKHSZ-BSC 25-43 (14-23)

Góllövők: Szigeti Anna (10), Király Kincső (7), Király Kinga (3), Bartha Viktória  (3), Vincze Csenge (2)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük