Az elmúlt hét történései

A mögöttünk álló héten, újból versenybe szálltak Egyesületünk csapatai, több mérkőzésen is nagyon szép eredmények születtek, melyekről a csapataink edzői számolnak be:

U12:

Némethné Bana Anikó:

Nagyecsed és a Vitka SE ellenfelei voltunk.
Mindkét csapat ellen összeszedetten, gólerősen játszottunk,  maximálisan kihasználtuk a lehetőségeinket, mint támadásban,mint védekezésben. Az összes pályára lépő játékos hatalmas dicséretet érdemel.

Rákóczi SE Nagyecsed – KKHSZ 6-34

KKHSZ-Vitka SE 43-1

U14:

Hornyák Lajos:

Szombaton ismét U14-es mérkőzéseken Törökszentmiklóson játszott csapatunk. Az első mérkőzésen egy végig fej-fej melletti küzdelemben döntetlent értünk el, elsősorban nagyszerű és odaadó védekezésünknek köszönhetjük a sikerként felfogható pontszerzést. A második mérkőzésen egy tőlünk jóval messzebb tartó csapat ellen sok gólt lőve, felszabadult játékkal győztünk!

KKHSZ – Tápiószele 18:18

KKHSZ – Albertirsa 30:3

Felnőtt:

Zelizi Miklós:

Vasárnap délután a Hajdúnánás csapatával mérkőztünk idegenben!
Az első félidőben hullámzó volt a játékunk, hol összeszedetten, hol kapkodva játszottunk. Többször is felzárkóztunk ellenfelünkre, de mindig sikerült 1-2 technikai hibával, hátrányba kerülnünk, de mindezek ellenére sikerült lőtávolon belül maradnunk.
A második félidőre az ellenfél, látva az eredményt, nem kockáztatott és felküldte az első sorát, akik 15 perc alatt véglegesen eldöntötték a mérkőzést,
addig méltó ellenfele voltunk ellenfelünknek.
Az első félidő jól szolgálta a serdülő lányok felkészülését, a jövőhét csütörtökön lejátszandó, hazai mérkőzésünkhöz!
Gratulálunk a felnőttben először játszó Tóth Ildikónak, aki 5 találattal mutatkozott be.

Hajdúnánás-KKHSZ 34-15

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük