Felsőházi rájátszásban az U14-es csapatunk!

Az évkezdetről, a tavaszi várakozásokról, és az alapszakasz utolsó fordulójáról Hornyák Lajos vezetőedző számolt be.

Január eleje óta heti 4 edzéssel készül U13-U14 es csapatunk a tavaszi megmérettetésekre, sajnos minket sem került el a pandémia ( több gyerek betegség illetve karantén miatt nem tudott edzéseken részt venni), de a munkát folyamatosan végeztük, és úgy tünik ezek a hátráltató körülmények nem okoztak törést a csapat életében!

Az elmúlt szombaton már az első idei mérkőzésünkre  is sor került. Abonyban az U14-es korosztály utolsó mérkőzésén 23:7-re győztünk Albertirsa csapata ellen, ezzel a 7  csapatos csoportunk 2. helyén végeztünk! Itt nálunk egy illetve másfél évvel idősebb lányok ellen kellett felvennünk a versenyt- ahova minden eredmény elvárása nélkül neveztük a csapatot- a gyorsabb fejlődésük érdekében! Az sorozat elején elég nehezen sikerült megbirkózni a jóval súlyosabb és magasabb ellenfeleinkkel, de rövid időn belül annyira megszoktuk a nehezített körülményeket ,hogy mára megelőztük a néhány hónapja még előttünk járó csapatokat!
Ezzel a második helyezéssel elértük azt ,hogy márciustól a Felsőházi rájátszásban folytatjuk, ami maximális záloga a további fejlődésnek!
Albertisa SE – KK Hajdúszoboszló 7-23

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük