Interjú Kapusi Krisztiánnal, az U11 és U12 csapat edzőjével.

Tősgyökeres hajdúszoboszlói vagy és aki egy kicsit járatos a sportban tudja rólad, hogy „van közöd” a kézilabdához! Kérlek, mesélj a sporthoz fűződő viszonyodról, sportolói pályádról!

Ez így van, nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a nevem nem ismeretlen a helyi sportéletben, a kézilabda és a labdarúgó pályák környékén egyaránt. Az egyik oka, hogy hosszú éveken keresztül voltam tagja a helyi férfi kézilabda csapatnak, illetve „focista” családból származom, az apukám labdarúgó volt, illetve a nagypapám több mint 50 éven keresztül volt a helyi labdarúgó csapat gyúrója, melyet a város Hüse Károly-díjjal honorált.

A fenti sorokból következik, hogy Én is labdarúgóként próbálkoztam, még tehetségem is volt hozzá, de a végén a kézilabdánál kötöttem ki, melyet soha nem bántam meg.

Két évvel ezelőtt csatlakoztál a Klub szakmai teamjéhez. Mi késztetett erre?

Erre egyszerű a válaszom, eleve Balogh Sándor Elnök Úr adta meg a kezdő löketet az edzői tanfolyam elvégzéséhez, így az Ő felkérésére csatlakoztam az egyesülethez. A fő mozgatórugóm, hogy minél több jó sportolót, és embert neveljek a jövő társadalmának.

Mikor szerezted meg az edzői végzettségedet?

 

2016 nyarától mondhatom el magamról, hogy edzői végzettségem is van.

 

Edzői pályafutásod elején jársz, de gondolom van határozott célod,terved a jövőddel kapcsolatban. Mi ez?

A pályám elején járok még, tanulom ezt a nem könnyű „szakmát”, magam elé folyamatosan rövid távú célokat tűzik ki, melyben most a legfontosabb prioritást élvezi, hogy a játékosaimból tényleg igazi csapatot faragjak, akik egymásért, és az Egyesületükért küzdenek! Személyekre lebontva pedig mindenki próbálja magából kihozni a maximumot, illetve próbálom elérni, hogy mindenkiben meglegyen a kellő vagányság a pályán. A saját Önös célom pedig, hogy folyamatosan fejlesszem a tudásomat kézilabda edzői és „pedagógusi” minőségemben is.

Tavalyi idényben Lajtos Boglárkával együtt dolgoztál az akkori U11-es csoporttal. Milyen volt az első év?

Sablonosnak fog tűnni, amit mondok, de Bogi „nénivel” tényleg jó munkakapcsolatunk volt, mivel nagyon hasonlóan gondolkodtunk erről a játékról. Az előző évadban még két külön csapatként versenyeztek a lányok, a „Sárkányok” és „Ördögök”, de már egész évben együtt edzettünk, hogy az idei évben zökkenőmentesen alkossanak egy csapatot.

Ebben az évben teljes egészében Te vagy ennek a korosztálynak a vezetőedzője. Mennyire szokatlan ez a szerep? Hogy érzed magad?

Talán mondhatom azt, hogy az első edzésen még kicsit talán szokatlan volt, hogy csak Én vagyok, de gyorsan felvettem a ritmust, igaz nagyon fárasztó, de élvezem.

Te is kaptál segítséget Kerezsi Nikolett – felnőtt csapat játékosa  – személyében. Mi a munkamegosztásotok alapja? Hogyan tudtok együtt dolgozni?

 

Még nagyon friss a dolog, hiszen csak 1 hónapja dolgozunk együtt, de a véleményem szerint gyümölcsöző lesz a közös munka, mivel Ő is tud egy új színt belevinni a gyerekek képzésébe. Különböző posztokon játszottunk a pályán, így  más szemszögből látja a dolgokat egyes esetekben, mint Én, és ez kifizetődő lehet a jövőre nézve.

 

Mennyi gyermek pallérozódik a kezetek alatt? Hol vannak az edzéseitek?

Jelenleg 18 fő alkotja a csapatot, heti 3 edzést tartunk, kedden Kabán, szerdán a Városi Sportházban (Ezért külön köszönet jár a városi Önkormányzatnak, hogy biztosította a lehetőséget), illetve csütörtökön a Gönczy Pál Általános Iskola tornatermében. Ezen felül az Egyesület biztosít a játékosok számra egyéni képzési lehetőséget is, amely egy Kapusedzést takar hétfőn, illetve még a mezőnyjátékosok számára is biztosít mostantól egy speciális, posztonkénti felkészítést.

Hogyan lehet hozzátok csatlakozni?

A mai világban már a bőség zavarával küzdünk a kommunikációs csatornák vonatkozásában, így aztán el lehet érni a mobilomon (+3670-360 3117), az Egyesület és a saját facebook oldalamon, illetve a kapusi.krisztian@gmail.com e-mail címen.

Ha jól tudom versenyzés szempontjából ez az idény egy teljesen új forma lesz, hiszen nem csak a saját korosztályukban, hanem az eggyel idősebbek között is megmérettetnek a lányok. Miért döntöttetek így?

A lányoknak eleve új lesz a játék, mivel most lesz az első évük a hagyományos kézilabdában, itt több emberrel, nagyobb pályával, illetve a bőr kézilabdával is meg kell küzdeniük, de mivel nagyon ügyesek a lányok, úgy gondolom hamar hozzá fognak szokni az újdonságokhoz.

Két oka is van a 2 korosztályban szereplésnek, az egyik  oka az,hogy a nagy létszám miatt mindenki megkapja a kellő lehetőséget a pályán is, nem csak az edzésen, a másik pedig a fejlődésük szempontjából eredményes lehet az magasabb korosztályban való szereplés, ahol helyenként nagyobb erőbedobásra, figyelemre lehet szükség.

 

Ha három szóban kellene összefoglalnod edzői hitvallásodat melyek lennének azok?

Kitartás, elhivatottság, egység.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük