A Némethné Bana Anikó, az U13-as lányok edzője számolt be az első tavaszi fordulóról:
A csapatunk Debrecenbe utazott az elmúlt hétvégén, ahol a kézilabda szövetség „tavaszi” bajnoki fordulója megkezdődött a részünkre is. Nagyon nehéz mérkőzések vártak a lányokra. Ellenfeleink a Debreceni Sportcentrum és a Sütő Kézisuli volt. Két erősebb csapat, ahol létszámban, mentálisan, fizikálisan és erőnlétben is jóval erősebbek a játékosok. Jellemző volt mindkét meccsre, hogy védekezésünk elvette az erőnket a támadásoktól, nagyon sokat emberhátrányban sőt kettős emberhátrányban küzdöttünk, ezt a dobott gólok száma is tükrözi. Mindkét mérkőzésen felismertük hibáinkat, elmaradásainkat. A feladatunk felállni, a két erősebb csapattól elszenvedett vereségből és készülni a következő mérkőzésekre.