U11:
BMSE-KKHSZ
KKHSZ-BLKSE
Kapusi Krisztián:
A hazai rendezésű fordulóban a lányok két mérkőzést játszottak, az első mérkőzés a korai kezdési időpontnak is betudhatóan kicsit álmoskásan zajlott, de óriási pozitívum, hogy végig nagy akarással játszottak, és minden esetben törekedtek arra, hogy az edzésen tanultakat a pályán is végrehajtsák. A második mérkőzés már merőben más képet mutatott -főleg védekezésben- hatalmasat küzdve, egymást kisegítve, igazi csapatmunka volt. Összességében a forduló nagyon hasznos volt a lányok fejlődése szempontjából.
U13:
KKHSZ-Székács KE 33-1
KKHSZ-Gyomaendrődi NKSE 16-11
Hornyák Lajos
Az ünnepek miatti kihagyás után a hétvégén folytatódtak a Gyerekbajnokság mérkőzései. U13-as csapatunk Szeghalmon szerepelt ahol ismét két mérkőzést játszottak, először a Törökszentmiklós csapata nem okozott gondot ( 31:1), majd a jóval nagyobb játékerőt képviselő Gyomaendrőd csapatát is sikerült végig vezetve legyőzni (16:11)! A lányok mindkét mérkőzésen nagy akarattal és koncentrációval álltak a mérkőzésekhez, ami a jól megérdemelt győzelmekhez vezetett!
Serdülő III. osztály:
Gyöngyösi KK-KKHSZ 26-21
Zelizi Miklós:
2021.10.27-én folytatódott a lány serdülő csapatunknak, az őszi pontvadászat. A bajnoki címre is esélyes Gyöngyös csapatához látogattunk. Az előző, elveszített bajnoki mérkőzés után kellett felvennünk a versenyt, ennek tudatában lányok nagyon odatették magukat, mind támadásban, mind védekezésben is, végre láttam visszaköszönni a héten gyakoroltakat. Ennek köszönhetően, a mérkőzés nagy részében méltó ellenfelei voltunk a bajnok aspiránsnak. A mérkőzésen 16-16-ig mi vezettünk, de egy kihagyott 7 méteres, és egy eladott labda megtörte a lendületünket, amit kihasznált az ellenfelünk. Itt már futottunk az eredmény után, amit nagy akarással sikerült döntetlenen tartani egy darabig, de a végén a góllövés kényszere miatt rossz döntések születtek, ami miatt kinyílt az olló! Mindezek ellenére egy jó mérkőzést játszottunk, ahol voltak technikai hibáink, de a lányok lelkesedéssel, küzdeni akarással most ellensúlyozták. A mutatott játék, remélem az elkövetkező mérkőzéseken állandósulni fog! Kiemelném a kapusunk Tóth Hanna teljesítményét, amely tartást adott a csapatnak! A mérkőzés végén, a Gyöngyösiek UP Igazgatója, Rosta István is odajött és gratulált a lányoknak! Hajrá, Lányok, Hajrá K.K. HAJDÚSZOBOSZLÓ!
Felnőtt:
Nyíradony-KKHSZ 44-15
Kalmár DSE – KKHSZ 47-17